Sokan egész életükben tanulnak.

Vajon valóban el lehet sajátítani hasznos ismereteket másoktól?

Igen is, meg nem is. Ha a tanítvány nem jut el odáig, hogy valóban ki is próbálja a tanultakat saját életében, akkor nem. Meg kell kérdőjelezni a tanultakat, ki kell próbálnunk őket, hogy megtudjuk számunkra mi az igazság a tanultakból. Régebben rengeteg könyvet olvastam. Kerestem, kutattam az élet titkát……még most is keresem, csak most már tudom, hogy az bennem van. Nincs az a tudós, guru, tanító aki megfejtheti helyettem.

Az életet élni kell és nem tudni. Az élet a legjobb tanítómester, ugye?

Van erre egy nagyon jó példabeszéd Buddhától. Valahogy így hangzik:

Buddhától megkérdezi egy ember, ha ő olyan nagy mester, akkor miért nem tudja elérni, hogy mások is megvilágosodjanak?
Erre Buddha visszakérdez:

– Hol születtél barátom?
– Mumbaiban.
– És tudod az utat oda? – kérdezi Buddha.
– Hogyne tudnám, hát rengetegszer jártam ott.
– No és ha elmondod, hogy hogyan kell odamenni, akkor már ott is leszek? – kérdezi Buddha.
– Nem Uram, természetesen először végig kell menned az úton.
– No hát így van ez a megvilágosodással is – feleli Buddha – én elmondhatom, hogy hogyan kell megvilágosodni, de neked kell végigmenni az úton.

 Tehát meg kell tapasztalni a dolgokat. Csak a tapasztalás által szerzett tudás szolgálja igazán a fejlődésünket. Mindegy, hogy az pozitív vagy negatív tapasztalat. Tehát ahelyett, hogy folyamatosan újabb mestereket, tanfolyamokat, oklevél szerzési lehetőségeket kutatnánk a teendő ilyen egyszerű: el kell indulni, meg kell tenni az első lépést akkor is, ha egyenlőre fogalmunk sincs, hogy az út hová fog vezetni. Ehhez természetesen vállalnunk kell a felelősséget és a kockázatot is. Az úton pedig már csak figyelni kell a JELEKET, ahogy Santiago is tette ezt az Alkimistában.